Lovaglás:
Az erdei környezetben való lovaglás élményét kínálja a vendégházunktól 1 km-re lévő lovas tanya, ahol felkészültségi szinttől függően gyermekek és felnőttek egyaránt igénybe vehetik a tanya szolgáltatásait. Kezdőknek a karámlovaglást ajánljuk, kezdetben futószárral, majd szabadon, gyakorlottabb lovasok pedig a tereplovaglásnak hódolhatnak, az erdőben kijelölt lovaglóútvonalakon tehetnek különböző hosszúságú túrákat tapasztalt túravezető irányításával. Kisgyermekek részére póni lovaglás vehető igénybe.
Kirándulás kisvasúttal:
A vendégház közvetlen közelében található állomásról a kisvasút 5 km hosszan szállítja az utasokat a Stimecz házig, ahonnan túrákat tehetünk a „bükki kövekre” (Őr-kő, Pes-kő), a Vöröskő-forráshoz vagy a Vöröskő-völgyi Erdei Tanösvényt járhatjuk be. A tanösvény segítségével mind a gyermekek, mind a felnőttek szórakozva ismerhetik meg a bükki erdő értékeit, szépségeit. A kisvasút május 1-től szeptember 30-ig nyitott kocsikkal menetrend szerint közlekedik szombatonként, vasárnaponként és ünnepnapokon.
A Stimecz-házi végállomáson találhatunk kiépített tűzrakóhelyet és sportpályát, az Egeres-völgyi megállónál pedig erdei állatokkal találkozhatunk.
Túrázás:
Vendégeink számára különböző hosszúságú és nehézségű alternatív túraútvonalakat ajánlunk – akár gyalogosan vagy kerékpárral – melyek a környező területek kiemelkedő természeti értékeihez és történelmi emlékeihez vezetik el őket. A túrákhoz a térképet és igény esetén a kísérőszemélyzetet biztosítjuk.
Gyalogtúrák:
Felsőtárkány és környéke rengeteg túralehetőséget tartogat, illetve tanösvények kiindulópontjai találhatók a településen.
Tanösvények:
A Barát-réti Tanösvény egy jobbára völgyben vezető út a 2,6 km-re lévő Bujdosó-kőig, mely 4 állomás látnivalóit mutatja be. A teljes kör hossza 6,5 km, megtételéhez 3 óra szükséges.
Útvonala: Felsőtárkány, Szikla-forrás, indítótábla – Kő-köz – Barát-rét (pihenőhely) – Bujdosó-kő.
Kő-közi Tanösvény
A Szikla-forrást és a fölötte magasodó mészkősziklát, az alatta húzódó Kő-köz nevű sziklaszorost és a tavat fűzi fel egy sétára. A 800 méter hosszú tanösvényen 5 állomás található. Bejárásához, a jelenségek tanulmányozásához egy óra bőven elegendő.
Útvonala: Felsőtárkány, Szikla-forrás, indítótábla – Felsőtárkányi-tó – Szikla-forrás mészkősziklája, kilátópont – Kő-köz – Szikla-forrás.
A Vár-hegy gerincére visz fel. A Kő-köz elejétől oda-vissza 10 km hosszú út 4–5 óra alatt járható be, és közben különböző földtani formációkkal (dolomitbánya, radiolarit sziklák), erdőtársulásokkal (a gyertyános-tölgyes, a szubmontán bükkös, a mészkerülő tölgyes és a hársas törmeléklejtő-erdő élővilágával), valamint egy késő-bronzkori erődített teleppel, a Kyjatice-kultúra földvárával ismerkedhetünk meg.
Útvonala: Felsőtárkány, volt ifjúsági tábor parkolója, indítóállomás – Csák-Pilis- hegy – dolomitbánya – Dolomitbánya fölötti kilátópont, Vár-hegy nyerge – Vár-hegy, őskori földvár sánca – Várkúti Turistaház – Törökút, Kövesdi-kilátó – Kőbánya-láp – Felsőtárkány, parkoló.
Vöröskő-völgyi Erdei Tanösvény
Az útvonal mentén 15 állomáson összesen 21, a bükki erdő növény- és állatvilágát, valamint földtanát bemutató színes oktatótáblát helyeztek el az erdészet munkatársai. Ezek a szabadban való hasznos időtöltési lehetőség mellett oktatási segítséget is nyújtanak. Egy-egy tábla a déli Bükk legjellemzőbb élőlényeiből általában 4 fajt mutat be. A szöveges ismertetők úgy kerültek megszerkesztésre, hogy az adott fajra jellemző érdekességek mellett minél több hasznos tudnivalót is tartalmazzanak, hogy azokból, ha észrevétlenül is, de tanulni is lehessen. A tanösvény környékén a jellemző fafajok kis táblákkal vannak megjelölve.
Az önálló ismeretszerzés mellett a három “erdei tanterem”-ben lehetőség nyílik csoportos foglalkozásokra is.
A séta kényelmes tempóban mintegy 3 óra alatt teljesíthető.
Az állomásokon lévő, vagy a közelükben megtekinthető természeti és kultúrtörténeti értékek leírását, a hozzájuk kapcsolódó ismereteket a Felsőtárkányi tanösvények (Eger, 2002) című kirándulásvezető füzetben olvashatjuk. A kiadvány a BNP Igazgatóságán szerezhető be.
Kerékpártúrák:
A vidék adottságai kiváló lehetőséget nyújtanak a hegyi kerékpározás kedvelőinek. Több tucat, a hegyek gerincein és a völgyekben futó erdei út hálózza be a környéket, érintve a hegység leglátványosabb részeit.
Eger és Felsőtárkány között jó minőségű, kiépített kerékpárúton közlekedhetünk, illetve a falu eleje után 600 méterre ágazik ki a Felsőtárkányt elkerülő kerékpárút szakasz, amely a kisvasút állomásáig halad.